fejléckép

A szerzőről

Leslie Vargas
Székesfehérváron születtem, 1963-ban. Itt is nevelkedtem két testvéremmel együtt, meglehetősen szerény körülmények között. Édesapám a műszaki beállítottságát próbálta belém plántálni, így aztán előbb egy műszaki szakközépiskolát végeztem el, majd következett Pécsen a Pollack Mihály Műszaki Főiskola. Később úgy hozta a sors, hogy a számítástechnika közelébe sodródtam, s egyelőre úgy tűnik, az informatikusi pálya áll hozzám a legközelebb. Azon szerencsés emberek közé tartozom tehát, akik elmondhatják magukról, hogy a munkájuk egyben a hobbijuk is.
 
Szüleim szerint mindig élénk fantáziájú gyerek voltam. Viccesen meg szokták jegyezni, biztosan író lesz belőlem. Eleinte én is csak mosolyogtam ezen, de csak-csak sikerült beültetniük a bogarat a fülembe. Főiskolai tanulmányaim végeztével leültem az íróasztalom elé, s elkezdtem a régi fantáziálásaimból szavakat, gondolatokat papírra vetni. Idővel aztán a szavak mondatokká, a mondatok egy könyvvé formálódtak, s a múlt emlékei elkezdték saját életüket élni a teleírt lapokon.
 
Most tehát útjára bocsátom Önkéntes száműzetés című regényemet, s kellő fogadtatás esetén az asztalfiók mélyén heverő folytatást is leporolom.

vissza

 


Sikeres regisztráció

A jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Az e-mail címedet már korábban regisztráltuk!

Az új jelszavadat e-mailben kapod meg,
kérlek ellenőrizd a postaládádat!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Próbáld később

5 percen belül egy IP címről csak egy regisztrációt fogadunk el. Kérlek próbáld újra később!
Hibás ellenőrző kód

Hibás ellenőrző kódot adtál meg, az űrlap elküldése nem sikerült.
Hibás e-mail cím...

Kérlek adj meg egy érvényes e-mail címet,
és próbálkozz újra!
Hibás adatok

Kérlek add meg a helyes e-mail címet
és jelszót, majd próbálkozz újra!
Hibás e-mail cím

A megadott email címmel
nincs regisztrált felhasználónk.
Sikeres módosítás

A személyes adataidat sikeresen módosítottad,
az új adatokat elmentettük.
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím már foglalt.
Kérlek adj meg egy másik e-mail címet!
Hibás e-mail cím

A megadott e-mail cím formátuma hibás,
kérlek javítsd ki!
Valamit elfelejtettél?

A regisztráció feltétele, hogy elolvasod és elfogadod
az ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatót.

Fel↑