Futásnak eredt, hogy minél előbb visszaérjen a kétéltűhöz. Még az első kanyart sem érte el, mikor újra végigdübörgött a kísérteties hang a katlanon.
- Mi a fene, hadgyakorlat van? - dünnyögte megrémülve.
Nagyobb sebességre kapcsolt, s kisvártatva elérte a hosszú, egyenes szakasz végét. Befordulva a kanyarokkal sűrűn teletűzdelt részre, megdöbbenve vette észre az égbolt színében bekövetkezett ijesztő átalakulást. Súlyos, fekete fellegek vonultak át a katlan fölött. Időnként baljóslatú morajlás hallatszott.
"Aha, Zeusz és társai küzdenek" - nézte elkomorodva az eget, melyen vörösessárga, szerteszét szakadozó, gomolygó, előre-hátra sodródó felhők imbolyogtak.
A leírhatatlanul félelmetes látvány mellett Joseph aggodalmát tovább tetézte, hogy fogalma sem volt, mit lát, s miképp védekezzen, merre szaladjon. Ráadásul látóterét minimálisra szűkítették a kanyon falai.
Egy minden addiginál nagyobb dörrenéstől csaknem összerogyott. Háta mögött néhány kődarab fúródott a földbe. Ijedten pillantott a magasba, ahonnét a törmelékek leváltak, aztán újra szaladni kezdett.
A következő kanyarban vakító lobbanást látott, s rögtön utána akkora dörrenés vágott végig a katlan fenekén, hogy percekre megsüketült. Hosszú üvöltés szakadt fel belőle, amit nem hallott ugyan, csak torka megfájdulásából következtethetett rá. Pár lépéssel előtte félméteres szikladarab fröccsent szét a talajon szerteszét heverő, óriási kőtömbök egyikén.
A kanyonra ereszkedő sötétséget csak az időnként lecsapó villámok fénye hasította ketté. A hatalmas fatörzsek hajladoztak a rettenetes szélben, amely néha a katlan mélyére is lehatolt, hogy porfellegeket ragadjon magával. Fentről állandó süvöltés, zúgás hallatszott.
A gomolygó, vöröses felhők láttán Joseph meg volt győződve róla, hogy elszabadult a pokol, s a fák közt ugráló árnyak Lucifer katonái. Csak lassan botorkált előre, mert jóformán semmit sem látott. A következő kanyar után már nem is mert továbbmenni. Lerogyott a földre, úgy bámulta a szurdokba le-lecsapó, szerteágazó villámokat.
Gondolatait sokkolta a látvány. Nem tudta, mire vélni, hogy némelyik villám, behatolva a kanyonba, félúton hirtelen kettéválik, s belecsap a meredek falakba. Néhány gyötrelmes perc után minden addiginál nagyobb villám vágott le a katlanba. Ezt azonban nem vonzották a falak, hanem mintha taszították volna; apró darabokra fröccsent szét.
A fiú földbe gyökerezett lábakkal figyelte, amint az egyik tüzes hurok feléje libben. Iszonyatos félelem szállta meg. Meg akart fordulni, hogy elszaladjon a rettenetes ívfény elől, de lábai felmondták a szolgálatot. Bénultan várta a megsemmisülést.
Agyára iszonyatos terhelés nehezedett. Mindenféle borzalom futott át rajta, s a vég előtti utolsó másodpercekben, mint a véletlenül üresbe kapcsolt motor, hirtelen felpörögtek benne a múlt képei.
Szemei előtt ekkor már erős fény vibrált. A közeledő tűz égetését nem is érezte.
"Ez a halál!" - villant át rajta a felismerés, aztán a kétujjnyi vastag, kékes fénnyel izzó hurok körülölelte a testét.