Leslie Vargas
fejléckép

Végelszámolás

   - Húh, micsoda ocsmány idő van készülőben! - nyögte Kavel, s közelebb húzódott a hatalmas tóparti épület bejáratához, ahol társa őrködött.
   Az egykori hajódokk környéke már régóta az országúti hiénák búvóhelye volt, ahová a legvagányabb rendőrök sem merték beten­ni a lábukat. Pierónak is ez járhatott a fejében, mert megvetően köpött egyet.
   - M
itől vagy beszarva? - morogta. - Jobb lenne az intézetben? Itt legalább szabad vagy; bármikor azt teheted, amit akarsz.
   Kavel nem válaszolt. Fegyverét markolva figyelte az időjá­rás rohamos rosszabbodását. A Nagy-tó közepe felett már javá­ban tombolt a vihar. Hatalmas, szerteágazó, kék, vörös, lila és sárga villámok fényét tükrözte vissza a végtelen vízfelület. A parton egyelőre csak könnyű szellő borzolta a fák, bokrok le­veleit, ám időnként furcsa ropogás hallatszott. Ilyenkor kí­sérteties árnyékok futkostak ide-oda, amitől Kavel ujja a ra­vaszra feszült.
   A lágy szellőből egyre erősebb fuvallat lett. Kísérteties nyögdécselés, sóhajtozás, jajgatás borzolta az itteni viharokat nem ismerő Kavel idegeit. Az erősödő szél a parti sziklákon, fákon részben irányt változtatva, időnként hátborzongató hangokat produkált. Keserves gyereksírás, majd félelmetesen éles kacagások váltogatták egymást. Az égbolton furcsa színű és alakú felhők gomolyogtak. Vörösen örvénylő, kavargó tömegük láttán Kavelt kirázta a hideg, noha a feltámadó széllel tüdőt perzselő fülledtség érkezett.
   Az őr elfordította szemét a tó feletti - színét és formáját szünet nélkül változtató - villámokról, s a szárazföld felé tekintett. Attól, amit látott, földbe gyökerezett a lába. Te­mérdek sok apró, fényes pont táncolt a levegőben. A furcsa boly - különös módon - imbolygó haladása ellenére is egy ku­pacban maradt, majd kisvártatva felemelkedett kissé, s ide-oda kezdett hintázni.
   Kavel hangosan felnyögött, aztán a foszforeszkáló ponthal­mazra sütötte fegyverét. A világító gombok azonnal szerteszét rebbentek.
   -
Megőrültél? - szidta társát Pieró. - Még felébreszted a többieket!
   -
Mintha üvegcsörömpölést hallottam volna - mondta Kavel. - Láttad azokat a valamiket?
   -
Világító bogarak voltak - közölte Pieró fölényesen.
   -
És mi van, ha befőttesüvegben hozta ide őket valaki?
   Pieró gúnyosan felröhögött.
   -
Látom, az intézetben túl sok kísértethistóriát olvastál. Még nappal sem mer idejönni senki, nem ilyenkor - mondta, de tár­sa már nem volt ott.
   Kavel hamarosan előkerült. Dühösen káromkodott, amiért beletenyerelt egy üvegszilánkba.
   - U
gyan már, lehet, hogy éppen te dobtad el azt az üveget! - bosszankodott Pieró, ám hirtelen elhallgatott.
   Sötét árnyék suhant el néhány méterre előttük. Még a szél hátborzongató süvöltésén keresztül is jól hallatszott a kísér­teties lánccsörgés, amely lépteit követte. Hirtelen villám hasított bele az éjszakába. Pieró megdör­zsölte a szemét. A nappali fényben a kísértet eltűnt!
   -
Gyere velem - mondta Kavelnek -, de messziről kövess!
   Géppisztolyát előretartva indult a fantom után. Alig távo­lodott el a csarnokot körülvevő betonozott úttól, mikor megtor­pant. A parti fövenyen foszforeszkáló talpnyomokat fedezett fel. Gyanakodva követni kezdte őket.
   Pár perc múlva rémült üvöltést hallott a háta mögül. Összerezzenve fordult hátra, majd rohanni kezdett visszafelé. Hamarosan rájött, mitől ijedt meg a társa. Egy jókora villám kékes fényénél ő is észrevette az útszéli fán himbálódzó akasz­tott embert.
  
- Biztos, ami biztos! - dörmögte, aztán felemelte fegyverét, s beleeresztett egy sorozatot az ismeretlen alakba.
   A becsapódó lövedékektől a hulla megfordult a tengelye kö­rül. A nyakára hurkolódó lánc megcsikordult. Pieró megnyugodva lépett közelebb, hogy szemügyre vegye a betolakodót, aki meg­halni jött erre az elhagyatott helyre.
   A néhány méterre várakozó Kavel a szünet nélküli villámlás váltakozó színű fényében rémülten vette észre, hogy az akasz­tott ember megmozdul, s a nyakánál fogva felemeli a haverját. Bénultan nézte végig, miképp repül Pieró törött nyakkal a homokba.
   Mire magához tért megdöbbenéséből, a hulla felnyúlt a feje fölé, s eltépte a láncot. Éppen földre huppant, mikor Kavel az összes lőszert kiengedte a tárból. Valósággal lekaszálta a sűrű bozótot, ám a hulla sértetlen maradt. Ordítani már nem maradt ideje, mert a kísértet pisztolya elsült.
   A nagy lövöldözésre megelevenedett az egykori hajójavító csarnok.
   -
Mi az, Pieró? - üvöltötte egy mély hang a bejárat felől.
   Mivel a kérdésre nem érkezett felelet, az álmukból felriasz­tott csavargók kitódultak a szabadba. Hamarosan elképesztő látvány szemtanúi lettek. A távoli fák között furcsa kísértet lépkedett; mozdulatait sejtelmes lánccsörgés kísérte. A motoros banditák elképedve meredtek a jelenségre, melynek alsókarjain, lábszárain és a derekán kívüli testrészei hiányoztak. Úgy tűnt, mintha egy halott foszforeszkáló végtagjai közeled­tek volna a levegőben.
   A következő pillanatban három koponya is csatlakozott a végtagokhoz. A szem- és szájüregek vörösen izzottak, s az egész fejet átvilágította a belső tűz. A két szélső koponya kisvártatva forogni kezdett a középső körül. Mikor a fantom a saját tengelye körül is vad pörgésbe fogott, többen elszédültek a valószínűtlen látványtól.
   -
Kísértet! - nyögte valaki, mire a mély hang tulajdonosa felüvöltött.
   -
Barmok, kísértetek nincsenek!
   Gyorsan felpattant közelben heverő motorjára, aztán bőszen indítva, el akarta taposni a tüzesfejű fantomokat. A többiek megrettenve figyelték, amint az egyik vöröslő koponya hihetet­len sebességgel meglódul, s egyenesen a vezérük gyomrának vágó­dik. A gazdátlanul maradt motor előbb felbőgött, aztán elhall­gatott.
   Valaki elunta a tétlen várakozást, s tüzelni kezdett a kétfejű fantomra. A koponyák egy ideig még hajladoztak a szélben, majd a csavargók megdöbbenésére felrepültek a magasba. A faág, ahová estek, hamarosan tüzet fogott.
   - Mondtam, hogy kísértet! - rikoltotta valaki a motorjára pat­tanva. - Nem fogja a golyó sem.

vissza

 


Fel↑